Sikeres vizsga, a MOME Tálalás Design képzésén

Sikeres vizsga, a MOME Tálalás Design képzésén

Az elmúlt időszak elég mozgalmasan telt számomra, de hiába vagyok elfoglalt, a tanulásra a munka mellett is nagy hangsúlyt fektetek. Ezért beiratkoztam a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tálalás Design képzésére, amit sikeresen el is végeztem. Szerintem nem mondok újdonságot azzal, hogy engem legalább annyira vonz az ételek tálalása, mint az ízük. Ugyan ételstylistként végeztem Los Angelesben, ahol Denis Vivaldo oktatott engem arra, hogy hogyan kell az ételt, nemcsak a tányéron esztétikusan tálalni, hanem reklámfilmekben, magazinok címlapján is gusztusosan megjeleníteni.

A kedvenc órám egyértelműen Pesti István séffel volt, amikor különlegesebbnél-különlegesebb gombafajtákat felhasználva alkottunk, nem megszokott tányérkompozíciókat. Én az enoki gombát ,,spagetti”-ként tálaltam.

A képzés alatt mindenkinek egy projekten kellett dolgoznia, majd prezentálnia a szakmai zsűri előtt. Én a ,,Farm to Table” jelige köré építettem fel a munkámat. Nagyon fontosnak tartom az ismeretterjesztést ebben a témakörben és a projektem is arra irányult, hogy hogyan lehet az élvezetet, a gasztronómiát és az edukációt egybefonni, valamint hogyan lehet ezt átadni a fogyasztóknak. A kutatásom során felvettem a kapcsolatot hazai termelőkkel, hiszen számomra az esztétikum mellett az sem volt mindegy, hogy milyen földben termesztették az adott zöldséget vagy gyümölcsöt, amit a tányéron megjelenítek. A projekt kidolgozása elhivatottságot és alázatot igényelt, de az elismerő szavak a prezentációm után, minden percet megértek.

Ezúton köszönöm az oktatóimnak (Pesti István, séf, Németh Zsófia, alapanyag szakértő, Maurer Klimes Ákos, koncepciótervező, Várvizi Péter, séf, Szegedi Csaba, festőművész, Szigeti Zsófia, stylist, Püspöki Apor, formatervező, Laki Eszter, grafikus) a sok tudást és élményt, amit általuk szereztem!

Nincs még hozzászólás a(z) "Sikeres vizsga, a MOME Tálalás Design képzésén"

    Írj nekem!